Tegnap éjjel, és ma éjjel is ugyanazon az úton mentem végig a falumon. Igaz, amióta élek, és rákaptam arra, hogy tudok biciklizni, azóta ha egyedül megyek, akkor ugyanazon megyek végig. Sokszor vagyok egyedül, nem is tudom miért írtam az előbb ha egyedül megyek.
A templomnál balra a Mamám és a Papám felé. Az út közben figyeltem a házakat, kinél ég még a lámpa fénye, ki alszik, ki tvzik, figyeltem az fák lombkoronájának árnyékát, ahogy a kapukon játszadozott, vagy a házon, a ház cserepein, az ablakokon. Tegnap más volt, mint ma. Megmagyarázhatatlan, hiszen az út ugyanaz volt, de a bennem lévő érzések mások.
Egész nap harcoltam magammal, és semmire nem jutottam. A hangulatom eléggé csökkent. Egy órakor vagy dél körül, nem is tudom már, lejött egy film, amit már vártam, hogy láthassak, és nem egyből, hanem 21 óra felé néztem meg. Addig dolgozott bennem a titokzatos várakozás a film iránt, felmotiváltam magamban az egész történést, hogy jó lesz, és jó lett. Szép film volt. Mostanában nem tudtam végignézni egy filmet, anélkül, hogy ne tekernék bele, ezt a filmet még sokáig elnéztem volna, de vége lett, ahogy az átlagemberekből egyszerre lesz valaki, és a valakikből, pedig átlagemberek.
Jó lenne, ha most megmondaná valaki, hogy mit kellene tenni, de nem fogja senki.
Nem akarok el kallódni megint, nem akarok átlagember lenni, és nem akarok ismét lezuhanni, ahogy régen.
Most innom kellene egy forró teát és könyvet olvasni az ágyamban.
Ezt fogom tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése