A próbálásból lesz valami, megnevezhetetlen, hogy mégis micsoda. Az élet kell, hogy legyen az a valami, az életben új, az újban öröm.
Csendben ülök a monitor fényében a kályha mellett. Langyos meleget ad, próbálok írni.
Jól esne egy meleg tea, hogy felmelegítse a lelkemet.
Az eső egyre erősödő hangját hallgatom. Álmosan nézek az órára, de soha többet nem alszom el.
Úgy kellenél, mint a lélegzetvétel. Egyre jobban elválaszt minket az idő fala. Hol az ajtó, hol van a kulcs, de mind mellékes, a fő az, hogy Te, hol vagy?
A levegő színébe ülve várok rád. Rossz, hogy tudod, hogy létezem, s tudod, hogy rosszul döntöttél, mégsem csinálsz semmit. Nem lejtesz dervis táncot, s nem viszed át a szerelmet a túlsópartra. Túl nehéz lenne tenni valamit igaz?
A fájdalom éltet.Fázom, megölelnél?
1 megjegyzés:
Irigylem azokat, akik így ki tudják magukat fejezni... Én erre nem vagyok képes, de te igen, és valahogy teljesen illik a lelkiállapotomra ez az iromány, úgyhogy köszönöm :)
Megjegyzés küldése