A naplemente részletei

             

Ma délelőtt azzal szórakoztam, hogy egy olasz író könyvét próbáltam kinyomtatni, persze csak pár oldalt. Nekem ez most fontos volt. Ezt a könyvét még nem olvastam, sajnos csak kettő könyve van magyarul lefordítva, kettő angolul, de különbözőek. Szóval az egyik angolt nyomtattam ki, de mint valami megszállott. Persze ilyenkor fogy ki a nyomtatóból a patron. Jó az igazsághoz hozzá tartozik, hogy már vagy másfél hónapja kifogyott és ezt tudtam, de nyomtatni akartam. Bementem a városba szereztem patront, többért, mint amit az interneten tudtam volna venni. Az interneten minden olcsóbb, persze a szállítási díjba ugyanúgy kifizeted, ugyanúgy. Most jó. Hónapok óta szeretnék írni, de mindig valamitől félek, vagy éppen elcseszem felesleges dolgokra az időmet. Ez sem írás, csak néhány hülyeségem. Amit fontosnak tartok és más nem tart annak. Lassan itt a hideg, én imádom. Szinte alig öltözök fel, hogy érezzem a testem ahogy dolgozik a hideg ellen. Remegek. A reggeleimet úgy indítom, hogy lefőzöm a kávém, és kint iszom meg az udvaron. Közben elszívok egy Camel-t ami Rómára emlékeztet. Így indul a nap. Annyira hiányzik Róma. Nem is tudom igazán leírni, hogy miért. Tökéletes volt. Látni mindent, átérezni. Bár néha már olyan volt, mintha egy múzeumban járna az ember. Annyi régi és története van, és annyi mindent láthattak ezek a szobrok, és a város is sokat látott. Valami megmagyarázhatatlan és láthatatlan kapocs van közöttünk. Még párszor a spórolt pénzemet biztos erre költöm, hogy oda menjek. Felidézni a régi dolgokat, elfeledni és újra átélni a múltat, meg a jelent.

                Most vívódom magammal, kettőról a háromra szeretnék lépni, de félek, magam se értem miért. Kellene egy lökés. Néha a legjobb kikapcsolódásom a vezetés. Szerencsére van egy munkám igaz csak egy napos és csak ez a bevételi forrásom, hogy vezetek. Éjjel pakolászok és vezetek egy fehér furgont. Megmondom őszintén, hogy imádom, mert kikapcsolja teljesen az agyamat és elfelejtek mindent, de szó szerint, mert olyan fáradt vagyok. Hajnalban valahol az M7-esen éjszakázom, néha azt sem. Elhaladok a román kamionok mellett, 10 kamionból 8 román. Vezetés közben pedig Bartók rádiót hallgatok, vagy ha túl jó a hangulatom akkor Dankó rádiót. Néha pedig semmit. Az élet nagy dolgait ott firtatom meg magammal. 100 km/ órás tempónál dízel hangban zötyögve az autópályán. Míg román vendégmunkások audi A8-a és lengyel kimágnesezett kamionjai előznek. (ez azt jelenti, hogy a 89 km/óra max sebességet manipulálja így sokkal többel megy amit nem tehetne meg) Este volt egy kis zongora darab, vagy dal, már arra nem emlékszem a Bartók rádióban. A címe az volt "A sírásó halálvágya" ez mekkora cím. Ezen gondolkoztam pár percet...

                Valamelyik nap újra megnéztem A nagy szépség című filmet meg a DVD kiegészítéseket (ha láttad nézd újra, ha pedig eddig még nem akkor pótold!!!! ) És annyira boldog voltam, hogy egy éve én láttam ezt a filmet. És hogy születésnapomkor végigjárhattam Rómában az összes jelenethelyszínt, és ahogy nézem, teljesen ott voltam, éreztem az időjárást, az illatokat a pacsuli illatot, ami minden nőn aki elhaladt mellettem teljesen más volt, és teljesen szokatlan, az emberek arcára, arra, hogy boldog voltam hogy ott lehetek lehetünk! Valami ilyesmi. Megtehetném, de mégsem teszem. 
                Egy A nagy szépség plakátot szeretnék karácsonyra, már lassan 1 éve hajtok utána és sehol sem adnak. Két hónapja Pesten a Deák téri Metró felé láttam egyet, azt hittem rosszul látok. Nem tudom, hogy még ott van-e a kopár kirakatba a M2 Déli pályaudvar felé haladva, de ha igen, kérlek szerezd meg nekem!!! Köszi :)

"Azt mondták, hogy alkalmazkodni kell, anélkül hogy elvesztené az ember a lényegét, olyannak kell lenni, mint a víz, amely, ha pohárba öntik, felveszi a pohár alakját, ha pedig üvegbe, az üveg alakjához idomul. Alkalmazkodni és alakot változtatni anélkül, hogy valaha elveszteném a lényegemet. 

Én próbálom, de néha tésztaszűrőbe öntenek, és elveszek az ezernyi kis lyukban."

Szerda

Szerda

Ez a cím. Most semmi frappánsabb nem jut az eszembe. Napjában többször le szeretném írni a gondolataimat, hogy egyszer majd jó lesz valamire, aztán csak hagyom elmúlni, mint megannyi mást. Néhány pillanatot azért nem hagyok. De már ehhez elég nagy erőfeszítés kell. Hetente megnézem a Vivian Maierről készült dokumentumfilmet, amiből úgymond erőt merítek a fotózáshoz. Elhiggyem, hogy valamikor, valamire jó lesz, aztán belátom, hogy nem másnak fotózom, csak magamnak. És talán ez jó így vagy nem tudom.

      Egy könyvben olvastam ezt a matematikai műveletet 25X365 sosem gondoltam bele, hogy ez nem csupán egy matematikai művelet. A 25 jelenti az évet, a 365 pedig a napot. Ez 9125 nap. 25 éves vagyok. Átlagosan 79 évet él valaki az 79x365 azaz 28 835 nap. Statisztikai alapon van még 19 710. A hangsúly a statisztikai alapon. Van aki ennél kevesebbet él, van ki pedig többet...Rohamosan fogy. Vajon ebből mennyit voltam boldog és mennyit voltam szomorú? Egyenlő arányban? Biztos nem...Mindegy hagyjuk.

     Reggeli kávémat kicsit korán szürcsöltem, kint a hajnali fényekben az udvaron. A köd már oszladozott a közeli mezőn. Mellette pedig a kukorica mező. Ha belefúj a szél az elszáradt levelekbe, olyan különös hang árat a mező felől, mintha tengerzúgás lenne... Ma is meleg lesz. Tegnap délután amikor a kávémat szürcsölgettem akkor is épp szép idő volt, déli szellő fújt,  azt gondoltam,  milyen jó lenne most egy tengerparton ücsörögni egy padon. A turisták nélküli kis olasz vagy francia falucskában ücsörögni a helyiekkel, de igazából teljesen mindegy... csak el innen egy kicsit. Megfigyelni, ki merre megy, mit csinál.  Nah mindegy. Épp trágyaszagot fúj ide a déli szellő a közelben felszántott földekről...Itt is jó, majdnem olyan mint...mint máshol...

     Nemrég böngésztem a netet, megtaláltam álmai autóját sokadjára. Most épp egy másik fehér színű Fiat 127-est. Valószínűleg sok lenne vele a probléma, olyan mint bármelyikünk élete...

     Mindenre kell fordatani időt. Olyan ez mint a jó barátság. Én most ebben elég nagy hiányt szenvedek. Mindig én kerestem, hívtam őket, most már lassan egy éve senkit, de senkinek nem hiányzom, hogy eltűntem. A kapcsolatokban a legnagyobb dolog talán az amit a másiknak adhatsz az az idő amit veled, együtt töltötök. Ebben is lehet talán a barátság mélységét, erejét, értékét mérni. Miegymás. Most ez gyakorlatilag nincs.

Hol tartottam? Ki tudja? Magamse. Próbálok angolozni, és többet olvasni mint eddig, magammal lenni és összeszedni magamat. Összerakni az eltépett képet, amin rajta voltam. És persze közben pár új könyvet amit be kellene szerezni. Igaz előtte azokat kellene elolvasnom (főleg olasz irodalom)könyveket amelyeket 3 éve elteltével halmoztam fel. Van közte pár magyar is, de annyira nem jellemző. Ezekkel veszem körbe magam. Csak le ne szakadjon a polcom. Nincs már rajta hely, de azért még pakolok rá. Jó múltkor egy olasz ismerősömmel leveleztem, az épp aktuális Andrea De Carlo: Olyan, mint az élet című könyvét rendeltem meg antikvárból, megkérdeztem tőle ismeri-e? Persze nem.  Míg a könyv ismertetőjében az áll "olasz lektűridodalom egyik legnépszerűbb alakja...művei 18 nyelven elérhetőek" meg ilyenek. Ő meg még nem is hallott róla. Ki érti??? Aztán megkérdeztem egy másikat, ő végre ismeri. Nah megyek tovább olvasni, meg álmodozni dolgokról illetve elgondolkozom azon, hogy a 9125 napból mennyit vesztegettem el és továbbra ezt nem kellene már. Ideje lenne cselekedni, nem csak álmodozni a Fiatról, hanem benne ülni és Itália felé venni az irányt vagy valamerre amerre jó minőségű az út...

Addig szóljon Pino Daniele zenéje!

https://www.youtube.com/watch?v=LEm-ZhjW5V8

Mi ez az alapzaj?

Általában az írás kezdete előtt jóval tudatosul bennem a cím. Most semmi. Aztán most ecsetelem, hogy milyen régen írtam és stb...ami igaz is. Az utóbbi hetekben és napokban sokat utazom, de nem is bánom, ha nagyon elfáradok. Az egyik kedvenc írom szerint, ez is kell ahhoz, hogy tudjunk írni és hogy ki tudjuk magunkat fejezni. Sok utazás, beszélgetés, film nézés vélhetően a moziba, hogy a többi ember reakcióit is megfigyeljük, ne csak az utcán sétálva vagy ilynek. Aztán az olvasás. Rengeteg olvasás, amely új életre hív. De persze ez ember függő, kinek mi indítja be a fantáziáját. Én főleg olasz irodalmat olvasok...nem tudom miért. Most Alessandro D'Avenia : Senki sem tudja című könyvét. Pár napja vettem, hazafelé volt időm olvasni a vonaton főleg, hogy 20 percet késett. Keménykötésű és jó a méretezése, meg a borítója is szép, ez is hozzájárul a jó könyvhöz. Én utálom a puhakötésű könyveket.

Kint épp esik az eső, olyan kora őszies az idő. Ezt az időszakot imádom a legjobban így ilyenkor mindig felfrissülök. A barátnőmtől kapott Stefan széken ülök, és hallgatom Bach-ot és az eső hangját a közeli diófa leveleiről ahogyan visszaverődnek. Tökéletes. Holnap feladok egy lottót szokás szerint...meg pár önéletrajzot. Hátha sikerül elindulni abba a nagybetűs életbe...

"Eszébe jutott a nagymamája mondása: az élet egy fonál. Hát nem, rosszabb, annál: egy kibogozhatatlan gubanc az élet. Szerencsés az, aki meg tudja találni a fonál végét." Alessandro D'Avenia: Senki sem tudja

Ave Maria, piena di grazia, 
il Signore č con te. 
Tu sei benedetta fra le donne 
e benedetto č il frutto del tuo seno, Gesú. 
Santa maria, Madre di Dio, 
prega per noi peccatori, 
adesso e nell'ora della nostra morte. 

Amen. 

Dal fűnyíráshoz

Álom

március 25

Tegnap a sokadig hibát írta ki a fényképezőgépem. Januártól pedig 15 képenként egy egységet leszívott az aksiból. Szóval haldoklik. Én pedig nem kínzom tovább. Három és fél évet szoltált. Közel 40 ezer képet készítettem vele, ami azért elég jónak számít. Fotóztam vele mindent, de szó szerint. Két önálló kiállításom volt. Két 365 napos projektet fotóztam vele, jó igaz a második napi projektel megcsúsztam, és most a felénél vagyok, de hát innentől az is megakad, mert most kellene egy új fényképező, amire persze nincsen semmi pénzem. Örülök, hogy nem megyek mínuszaba a hónap végén nemhogy egy új fényképező... 

Azok a gépek persze szóba sem jöhetnek amelyek az eddigi 5 év fotózást tudnák magasabb szintre emelni, mert nem magyar pénztárcának készültek. Pedig jó lenne magasabbra emelkedni.

Így meghatározott ár kereten belül kell gondolkodni, előnyök és hátrányok stb.

Tételezzük fel ha lenne pénzem, akkor egy Canon 100D-t vagy egy Canon 700D között gondolkodnék. Ezeknek viszonylag nem olyan magas az áruk és tudásokban az elhalálozott gépem 3szorosát tudják már. Hát igen, ennyit számít az idő. 2010 szeptember nem most volt.

Szóval így állunk. Sehogy. Nem tudom mi lesz így a fotózás nélkül.

Ebédszünet

A munka legjobb része az ebédszünet. Eljutottunk a munkaidő feléig. Már csak a fele van hátra. Ezt szeretem a legjobban. Fél 1 kor haza bringázok. Süt a nap. A hátsó kertből előszaladnak a macskáink, a kutyám is örül amikor hazaérek. Megebédezem, közben lefő a kávé. Megiszom a déli irányba mutató hintánkba. Nézem az előttem lévő mezőt, a megtávolabb erdő elejét. Olyan csendes minden. Ez a legjobb amikor ott ülök, gondolkodom. Ránézek a virágokra, a macska felugrik mellém a hintába. Doromból, én kortyolgatom a langyos kávét. Ez se zavar, hogy nem meleg. "La vie est belle"

Kiraktam napozni a két citromfámat, amit még azt hiszem másfél éve ültettem, de az is lehet, hogy több. Már nem emlékszem. Fel van írva valahova, de már nem emlékszem. Két kicsi mag volt, most úgy 25 cm-esek. Elég lassan nőnek, de nőnek. Talán jövőre, vagy utána már virágozni is fog. Még tavaly Rómában láttam citromfát, a via Antonelli 19 alatt, egy kisebb kertben. Az embernagyságú volt, rajta

sárga citromok, a fa törzse vastag. Elég régen ültethette valaki, még talán 70-es 80-as években. Valakinek a nagyszülőei. Vagy csak egy ismeretlen kertész.

Pár fa már kivirágzott, talán ez a legszebb időszak az évben. Aztán pár hét és nyoma sincs a szépségnek.

"Egyszer használatos a létezés."

Minden ami körülvesz minket haldoklik. Valami egészen lassan, valaki egészen lassan, valaki egészen gyorsan és látványosan. Önmagát bomlasztva amire másokkal is hatással van. Mindez a saját szemünk előtt. Talán nem vesszük észre, nem akarjuk. És szenvedünk emiatt.

Munka után kedvem lenne, csak úgy menni valahová, nem gondolni a holnapra, hogy vannak kötelezettségek. Olyan régóta nem is fotóztam. Lassan beleszürkülök a szürke hétköznapokba. Furcsa, hogy amihez közöm volt, kezd távolniak tűnni, és ezt nem akarom. Nem akarom, hogy elvesszen. Ez tartott a vízfelszinen. Egy mentőőv a tenger felszínen. Nem tudok úszni amúgyse... Valaki azt mondta hogy feleslegesen kapálózunk. Valóban? Én még kapálózok, hátha...

A délről jövő szél könnye árnyéka

Épp ebed szünet van. Ülök a terszon, a kis fehér nagyon régi padunkon amit még nagyapám készített és foltozgatott össze. Kabátban ülök, mert még van 6 percem meginni a kávémat. Aztan elkések, ahogy az utóbbi időben szoktam. Forró kávém gőzölög a kora tavaszi időben. A kert még pihen, a hóvirág és a krókusz már virágba borult. Fel dísziti az udvart. Én meg mintha soha nem láttam volna virágot bámulom a színes szírmokat. Közben délről jövő szél lengedez. Már csak a madárcsicsergés hiányzik. Rohannom kell, elkések. Mellém ül a fekete macskám, dorombol, várja, hogy beengedem a házba. A másik macskám, pedig pont leszarja az egészet, napozik az ablak párkányon.

Nem effajta munkát gondoltam, hogy lesz az első munkahelyem, de hát mindenki átesik egyszer a tűzkeresztségen. A helyzet elég bizonytalan, mert két hónapom van vissza csupán. Most alázatosan végzem a munkámat, mint tudom a többi ember is, de többet szeretnék. Könyvek között lenni ahol igazán jól érzem magam. Könyvtáros vagyok, igaz most nem ezt végztem. Minden egyes el nem olvasott könyv bűntudatot ébreszt bennem, ettől pedig elég furán érzem magam. Pár éve elő is jött ez a fajta bűntudat. Ha nem is olvasok el minden könyvet - ami fontos lenne a régi világ megismeréséhez, vagy régi emberek gondolkodásához, akkor is birtokoljam. Azaz szinte mániákusan veszem meg azokat a könyveket, amelyek akarva- akaratlanul elém bukkannak. Lehet az egy filmbéli esemény, idéznek a könyvből, vagy olvasok több a könyből kivett idézetet és megtetszik vagy csak úgy elémkerül. Első cselekvésem, az, hogy megkeresem az írót, és a könyveit. Ha szimpatikusnak tartom, és felfokozott állapotba kerülök, hogy nekem ezt a könyvet márpedig el kell olvasnom, akkor a könyvtárban belelapozok, ha meg van, márpedig a régi könyvek, csak a könyvtárban vannak meg, azon belülis a raktár részlegen porosodnak- és ha tetszik kivszem. Hapedig nagyon bejön, akkor birtokolni akarom, és antikvárból próbálom megszerezni, hogy legalább ha később nem is olvasok bele, tudjam, nyugodt szívvel meg van, akármikor elolvasom, ha kedvem támat. Azt hiszem a 148-dik könyvem után még mindig ugyanazt érzem. Azt a felfokozott, olvasási és birtoklási vágyat. Csak győzzem elraktározni, és megőrizni a gyerekeimnek. És hogy tudjam mondani a gyerekeknek: -Egyszer apa ezt gondolta erről a könyvről, ha van kedved olvasd el te is. Akkor úgy érezte apa magát, mintha róla szólna, vagy hasonlít valamilyen formában a szereplővel. -. Nah szóval különös kapcsolataim vannak a könyveimmel.

  Nehéz könyvtáros állást, vagy antikváros állást találni, sőt mindenféle állást nehéz szerezni. Már hónapok óta ez van. Vissza se írnak. Vissza s e í r n a k. A lényeg most az, hogy úton van két könyv, és hogy süt a nap, olyan idő van mint Rómába két hete, és, hogy mindenki egészséges a családban. Kajára van pénz egyelőre. Az, hogy esetleg az embernek olyan gondolatai támadnak, mint például venni egy 1975-ös fekete Nikon FM2-t vagy egy a fotós fejlődéséhez fontos lépést átugorjon egy Canon 6D-t, vagy egy házat, egy szép autót. Persze nem kell Mercedes vagy BMW, elég egy családi autó, amibe többen beférnek ha kell. Nincsenek túlzásba vitt álmok.

   Régen azt gondoltam, hogy lesz egy nyugis munkahelyem, megbecsülik a munkát amit elvégzek, a városhoz közeli faluban lakok. Esőben piros autóval járok be, ha szép napsütés idő van, pedig egy Vespa robogóval. Boldog vagyok. (Igazából most is az vagyok).

  Nah valahogy így. Sok ez? Túlzott és nem teljesíthető álmok? Ugyan már.

Itt mindenki a minimálbérhez közel van és van a másik réteg, aki marokszámra kihasználja azon kapcsolatait, amiben ha adót csal is, sosem kerül látókörbe.

Persze várjunk. Talán nekünk is összejönnek az álmok.

Egy használt autóra 3 évet kell dolgoznunk, míg a fejlettebb országokba Nyugatra meg 2 hónapot. Ott gyorsabbak az álmok és elérhetőek.

A három év alatt pedig több olyan váratlan esemény következik be, amitől a gyenge szél erősebbé válik és elfújja azt tőlünk. Ettől a gondolattól mindig lelombozódok. De hát ez az igazság, nem igaz?

Túl pesszimista? Meg ilyenek? Ugyan... Mindenki érzi a bőrén mi folyik itt.

A legszomorúbb, hogy minden olyan bizonytalan és gyorsan történik.

Egyet pislogunk és máris más van.

   Én szeretem a régi dolgokat. Egy régi autót, egy '75ös fényképezőgépet, egy '71es fiatot...a régi könyveket, az írógép csattogását, a lassabb közlekedést, a kézzel írt leveleket. Talán rosszkor születtem? Áhh hülyeség...

Elhatározom az álmaimat és nem hagyon feledésbe merülni. Lesz egy fekete Nikon Fm2-m , egy piros régi autóm, és egy valamilyen színű Vespam. Az tudom csupán, hogy nem most, csak valamikor. Az álom várat még magára. 

A legjobb, hogy a régi könyvek nem kerülnek sokba, nekem meg fontosak. Egy egy bonbon egy ilyen tavaszi délutánon.

***

Elkéstem. Ismét. 

Már csak...

15 nap 16 óra 37perc 34 másodperc

még ennyi idő az indulásig. Várom nagyon. 6-szor néztem már meg a La grande bellezza-t és egyszer a Dolce Vitát. A Római vakációt pedig még nyáron. Nem tudom ti tudjátok-e a pontos születési időtöket? Én 22.30 körül születtem este, ha minden jól megy akkor 25 évesen ott leszek Rómában. Valószínűleg a reptéri vonaton fogok ülni, a többi utassal és próbálok figyelni, hogy ott szálljak le ahol kell, de azért majd lejátszom magamnak a Halász Judit : Boldog születésnapot című dalt! 
Valószínűleg jobban fogom érezni magam az utazás alatti három napban, mint most vagyok. Hát igen. Remélem visszajön ami elment valamerre...

Roma- Juventus olasz kupameccs volt ma, 66ezer néző. 1-0- ra nyert a Roma. 

Azt hiszem aludnom kellene, mint más. Bár furcsa és érdekes gondolatok jártak a fejemben, ezeket már papírra vetettem. Most tényleg alszom. 4 óra múlva felkelek. 

"Azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el az igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk."

Marcel Proust

már csak : 15 nap 16 óra 20 perc 29 másodperc

ui: Igaz, hogy nem érdemlem meg, de ezt szeretném születésnapomra! Még sosem csináltam listát, se karácsonyra, se születésnapra, hogy mit szeretnék, de most ezt nagyon szeretném, olyan szép! Bár tudom, nem érdemlem meg!  

http://aprod.hu/hirdetes/canon-ftb-ql-2-db-objektiv-ID1EXgz.html#cbd5a28c93

Elvégre ez csak egy trükk...

Talán most mindenki új terveket írj le magának a kis füzetébe, vagy az agyába. Ebben az évben el szeretném érni...

Ezeket én is a kisfüzetembe írtam le, jó lenne ha el tudnám érni. Bár nem fogadtam meg semmit. Valahogy most könnyebb tervezni, hisz új év, új lap. Talán összejönnek a dolgok. A normális munka, pár utazás ilyesmi.  

   36 nap múlva 25 éves leszek, és ha minden jól megy akkor aznap este római levegőt szívok. 36 nap. Már nagyon hiányzik. Tavaly, mert most már írhatom, hogy tavaly... szóval tavaly is nagyon jó volt. Pesten mínusz fok, hóvihar, első repülés, barátnőmmel, és akkor is születésnapom volt. Rómában pedig 10 fok este 22.30 kor.  Jó lenne ebből egy boldog hagyományt teremteni. Valami őrült és egyben nyugodt várakozása lenne az  évnek. Egy fix pont, mint a születésnapom.  Ezen kívül, az van, ami van.

Európa legjobb filmjének választott La grande bellezza pedig még jobban tetézi ezt, hogy menni kell, újra meglátni Rómát.

   Sajnos a fotós 365 napos projektem csúszik amúgy is, de most a gépem kezdi megadni magát. Szeretnék újat, persze ahhoz, hogy fejlődni tudja, elég horribilis összegeket kérnek el. A fotózást vagy csinálja az ember normálisan, vagy átteszi hobbi szintre. Ahhoz, hogy legyen pénzem, arra a fotózás nem jó, mert elég kis ismeretségi körrel rendelkezem, így ezt a fotózást átteszem hobbi szintre addig amíg nem tudok egy megfelelő gépet venni. Persze akkor is csak hobbi szintű fotózásokról beszélek, de akkor legalább technika van a kezemben. A jelenlegi gépem 3 éves, azóta megállás nélkül hóban- fagyban 41 fokban használatban van éjjel-nappal, csoda hogy eddig bírta. Jelenleg még tudok vele képeket csinálni valameddig...És persze ez a fotóstechnika is meglehetősen sokat tud fejlődni ezalatt a 3 év alatt. Most az analóg fényképezőgépemmel fotózgatok, még van egy tekercs filmem, 36 kockával.  (ez a bűvös 36 )

  "Ezen kívül az van, ami van. Nem foglalkozom vele, mi van ezen túl. Elvégre ez csak egy trükk."