Most még hamarabb hazajöttem, mint szoktam. Igen, én megtehetem, és nem kell irigyelni, mert mindenki szabadon rendelkezhet saját magával. A buszon, egy szép lány mellé ültem le, hátha elkéri a számomat, de persze ez sosem fordult elő még, pedig lehetne. Gurdjieff zongora darabjait hallgattam, a szemembe sütött a nap.
Az egyik még Szombathelyi megállóban jött az a lány, aki igen nagyon tetszik. Ő ezt nem tudja, és én sem tudom igazán eldönteni hogy kit látok benne, de szép, és van benne valami, valami több. Aztán elindultunk a kacskaringós úton hazafelé. Az emberek már csak leszálldogáltak a buszról. A szép lány is aki mellé leültem, és a másik lány is, aki igen igen tetszik. Eltűntek ahogy az idei hó. Valószínűleg, még látni fogom őket majd egyszer, talán egy csillagfényes őszi napon, s nem akkor, amikor az avar még csak nyíldogál a fákon. Közeledik a tavasz, már talán benne is vagyunk. Furcsa érzés az amikor a Nap az arcodat égeti, s mi fordul meg akkor a fejedbe? Jajj. Miért süt a nap. Ugye? Mert azért 1 óra múlva már nem olyan vicces az hogy zavarja a szemedet, meg már nem hiányzik, hogy a pofádba süt. Aztán így érsz előbb haza. Kérdések tengerének szőnyegén. Most jól esne egy hang, aki a fülembe súgja, hogy fontos vagyok neki, és jó , hogy vagyok. Tegnap éppen nem indultam sétáló körútra, de tegnap előtt éjjel igen. Arra jutottam, hogy minden szép, és minden jó, de baszottul egyedül érzem magamat, és magányos vagyok. Ezt tetőzte még az is, hogy az utcák olyan kihaltak voltak, mint ha az Antarktiszon (más néven
Déli-sarkvidék) lennék. Azaz egy rohadt ember sem volt semelyik utcában. Mindig ez van. Tegnap, amikor meg nem sétáltam, akkor filmet néztem. Ez a film eléggé félelmet keltett bennem, tehát már volt értelme megcsinálni, persze ez csak az én szemszögemből néztem valahogy a többi nem érdekel, ha én sem érdeklek senkit. Mi lesz holnap? Fogalmam sincs. Zöld gyepen, aranylabda rugdosás, míg a lábam nem kezd remegni, ezzel is csak egy baj van. A test elfárad, de az agy, még tovább gondolkodik. Vágtáznak tovább, az ismeretlen vidék ismeretlen ködfelhőjében, s elvesznek, néha megtalálódnak. Hiszen vérvörös testünk úszik…….
Most még hamarabb hazajöttem, mint szoktam. Igen, én megtehetem, és nem kell irigyelni, mert mindenki szabadon rendelkezhet saját magával. A buszon, egy szép lány mellé ültem le, hátha elkéri a számomat, de persze ez sosem fordult elő még, pedig lehetne. Gurdjieff zongora darabjait hallgattam, a szemembe sütött a nap. 
Az egyik még Szombathelyi megállóban jött az a lány, aki igen nagyon tetszik. Ő ezt nem tudja, és én sem tudom igazán eldönteni hogy kit látok benne, de szép, és van benne valami, valami több. Aztán elindultunk a kacskaringós úton hazafelé. Az emberek már csak leszálldogáltak a buszról. A szép lány is aki mellé leültem, és a másik lány is, aki igen igen tetszik. Eltűntek ahogy az idei hó. Valószínűleg, még látni fogom őket majd egyszer, talán egy csillagfényes őszi napon, s nem akkor, amikor az avar még csak nyíldogál a fákon. Közeledik a tavasz, már talán benne is vagyunk. Furcsa érzés az amikor a Nap az arcodat égeti, s mi fordul meg akkor a fejedbe? Jajj. Miért süt a nap. Ugye? Mert azért 1 óra múlva már nem olyan vicces az hogy zavarja a szemedet, meg már nem hiányzik, hogy a pofádba süt. Aztán így érsz előbb haza. Kérdések tengerének szőnyegén. Most jól esne egy hang, aki a fülembe súgja, hogy fontos vagyok neki, és jó , hogy vagyok. Tegnap éppen nem indultam sétáló körútra, de tegnap előtt éjjel igen. Arra jutottam, hogy minden szép, és minden jó, de baszottul egyedül érzem magamat, és magányos vagyok. Ezt tetőzte még az is, hogy az utcák olyan kihaltak voltak, mint ha az Antarktiszon (más néven 
Déli-sarkvidék) lennék. Azaz egy rohadt ember sem volt semelyik utcában. Mindig ez van. Tegnap, amikor meg nem sétáltam, akkor filmet néztem. Ez a film eléggé félelmet keltett bennem, tehát már volt értelme megcsinálni, persze ez csak az én szemszögemből néztem valahogy a többi nem érdekel, ha én sem érdeklek senkit. Mi lesz holnap? Fogalmam sincs. Zöld gyepen, aranylabda rugdosás, míg a lábam nem kezd remegni, ezzel is csak egy baj van. A test elfárad, de az agy, még tovább gondolkodik. Vágtáznak tovább, az ismeretlen vidék ismeretlen ködfelhőjében, s elvesznek, néha megtalálódnak. Hiszen vérvörös testünk úszik…….
1 megjegyzés:
"Arra jutottam, hogy minden szép, és minden jó, de baszottul egyedül érzem magamat, és magányos vagyok."
Nem vagy egyedül, én is ott vagyok a fejedben és olvaslak, nem fedem fel magam, bár lelki társad vagyok. Mindenki egyedül van, ha arra törekszel, hogy eldobd éned és másokért élj, ne magadért, akkor csakis akkor leszel boldog, gyűlölöm Jézust, amiért ezt tanítja, mert ez a legnehezebb, az ego harcol magáért, csak a mindenségbe olvadással önti el a szeretet. Ha eldobod az egot elengeded és beleolvadsz a mindenbe, akkor és ott leszel boldog. Ehhez nem halál kell, hanem a reflektor elirányítása magamról. A gondolat elengedése. Kinyílás . Ha magadat vizsgálod, csak a megváltoztathatatlant látod, a változás kint van, kifelé nézz!
Megjegyzés küldése