2010. augusztus 5., csütörtök

Deus ex machina

Az éjjel nem aludtam egy hunyásnyit sem. A másodpercmutató kattogása olyannyira felidegesített, meg a kint kószáló motorosok zaja, hogy egyszerűen az a könnyed valamit, amit alvásnak nevezünk, nem jött sehogyan, se gyorsan, se nehezen verítékkel. Már 4 felé elhatároztam, hogy a felkelő nap fényében fogok reggelizni a macskák és a kutyám társaságában. Így is volt fél 8 kor. Előtte egy órával kiválogattam az előhívandó képeket, amelynek száma eléri az 52-t. Ebből 3 kép egy huncutszemű lány fényképe lesz. Tudjátok, hogy elő tudjam kapni a fényképét és szokatlan s szokott helyeken meg tudjam nézni. Mostanában sokat gondolok rá, milyen is lehet. Egy elbűvölő lány, AMI elbűvölő az el is bűvöl, nem?
Gondolok rá szokatlan és szokott helyeken, reggelente. Szinte köszöntöm és átölelem, persze a szinte mégsem olyan, mintha valóban átölelném. Álmodni nem álmodom róla, mert ahhoz túl keveset aludtam például ma is, hogy emlékezzek az alvás fázis 5dik szintjén, milyen ál képeket látott az agyam. Talán ha a 2dik fázisig eljutottam ma, a tegnapelőttire meg már nem is emlékszem. Az 5 szakasz van mint tudjuk, és a legutolsóban álmodunk, minő egyszerűség.
Én insomniába szenvedek. Ami Insomniának a nem elegendő alvásidővel járó alvászavart nevezzük. Megkülönböztetjük az
elalvással és az átalvással járó nehézségeket.
Na hát, fogalmam sincs, ne is címkézzünk fel semmit, hogy mi bajom van, kibaszott felesleges szerintem.
Lehet, hogy sosem érem el a REM fázist(?), de jó lenne megálmodni, úgy igazán. Álmodni a lányról, ahogy a széllel birkózunk a réten szalmabálák között, felettünk a tarka felhőkből kovácsolt ég, a madarak meg délre mennek, vagy északra, vagy csak rosszul érzik itt magukat, mint más megannyi ember ebben az országban.
Szóval, a képeket kiválasztottam, amelyből 3 Őt ábrázolja. Jó lesz ez még valamikorra, most ezt súgja a szívem. Bár sokszor átbaszott ez is, no meg a nők. Inkább a szívnek hiszek, mint az agyamnak, hogy ne tedd, mert tudjuk mi lesz a vége, a szívem meg utána akar járni, mi újság ott a másik test uralta szívben. Ő már csak ilyen, mármint a szív, ami addig dobog, amíg Ő akarja.
Kimerültem. Ezt jelzem az agyamnak is. Ezt már a szívem mondja. Fogalmam sincs, hogy honnan ez az üresség, és szorongással teli félelem. Lehet, hogy Ő neki akarok megfelelni, pedig nyugodtan tudom, hogy nincsenek mércék, legalábbis nálam, hogy nála van-e, nem tudom.
Különlegességemmel megfogom az embereket, de általában egy pillanatra, ahhoz, már nincs erőm, hogy két kézzel visszarángassam, hogy  kis és nagy kifli pózban aludjunk tovább, addig, amíg az életünk megállás nélkül azt hajtogatja, én, kedvellek, te pedig nem is szeretsz. Mindegy. Valahogy kacifántos a kacskaringós út.
A lelkem már a megfogantatásnál közbeszólt, hogy kiknél akarok lenni. Íme, hát az ember, lélek ami dönt a test felett, no meg a szív, mikor a lélek és a szív teljesen mást akar. Együtt harcolnak a „jobb ” ért. Jó lenne, tetszik tudni, megmondani, hogy a jobb az valóban jobb, és mitől jobb a rossznál, no meg a rossz miért rossz, és jobbnál miért rosszabb(?)! most hírtelen felindulásból nem tudom, hogy ordítom-e vagy kérdezem magamtól.
Álljanak egymás mellett, igaz mind a kettő harcol egy valami böszme hülyeségért, de hát harcoljanak csak, majd az agyammal kiröhögöm őket, csak kár, hogy az agyam az csak harmadosztályú árú ilyenkor. Szinte olyan, mint egy csapat tartalék játékosa, magyarul kevesebb fizu, no játéklehetőség, csak a mez van, meg az élet, amit ott csinál, pedig ugyanolyan játékos, mint más. Szóval az agy is jó játékos, csak a szív, meg a lélek jobbak, jó valljuk be őszintén, fényévekkel több önbizalmuk van, mint ennek a harmadosztályú agynak, fényévekkel apám.
Szóval sok itt a probléma. Gondolnék rád huncutszemű, ha nem bánod. Nem követlek árnyékként, hisz már van sajátod. Mit akarok tőled(?)
„szerelmet s forró kemencét”  
Mint tudjuk, a víz halad, de a kő marad. A kő mindig marad. Tanuld meg jól.
Aztán ha eljön az ősz, mint a pocsolyába a lehullott falevél úgy csobbanunk egymásba, érintkezve, test a testtel, test a test ellen, lélek a testtel, test a lélekkel, az én testem lelkem a te tested lelkeddel… ellen(?) egymásért (?) lehet semmiért (?)
(Ezt tovább hova bontsam?) Nyitogassam, mint egy könyvet, melyben leírják az emberek, hogy mit akarnak, új cifra történetekkel bombáznak minket, mi befogadjuk. Egyik fülünkön be a másikon ki.
Itt az a kibaszott nagy pillanat, amikor eldöntsük végre, hogy írjuk vagy éljük az életet. A vagy szócska helyett per vonallal lehetne, az hogy : „és”. Lehetne, mondom halkan, de egyik fülünkön be, a másikon ki. Lehet, hogy teljesen mindegy, de ha így van döglött a lelked. Én mit akarok veled? Hát mucikám, hogy együtt írjuk ismeretlen ideig azt az életnek nevezett időt, ami egyenesen halad előre, megállíthatatlanul. Itt a nagy kibontakozás.

1 megjegyzés:

♫♪☻Sika☻♫♪ írta...

és hol van a "deus ex machina"?
hol van az "isteni beavatkozás" vagy mit is jelent a kifejezés?(sorry, nem tudom pontosan)
ha jól tudom, ezt drámákban használják. és te miért tekinted az életed drámának? miért nem lehetne vidámabb? hiszen mindig meglátod az életben a szép dolgokat!
a deus ex machina talán benned van, valahol mélyen... valahol ott, ahol minden összekuszálódottnak, rendetlennek, és káosznak látszik. pedig ott van valahol... :)ott a gubanc, amit ki kell bogozni..