2010. augusztus 17., kedd

Én és én

Rendet kellene raknom a szobában. Minden össze-vissza, szanaszét, hol nagy kupacban, hol kicsiben, hol pedig egészen nagyban.
A régi gépemnél ülök, már elszokott tőlem, teljesen. Talán egy órája vagyok itt, és érzi, hogy gazdája ül előtte, vagy lehet, hogy csak elérte az üzemi hőmérsékletet, és azért zakatol "normálisan".
Csörög a vezetékes telefon, a szomszéd zenét hallgat, de úgy, hogy mindenki hallja csukott ablaknál. Ha rá szólna valaki az jól esne mindenkinek, de mindenki vár a valakire, hogy mindenki jól érezze magát, a csukott ablakon belül is.(tucc-tucc)
Délelőtt valaki füvet nyírt, aztán jött a kukásautó, és pont egy időben szólt a wekkerrel, ideje, hogy felkeljek.
Aludtam volna, de felesleges. Szüntelen szörnyűt álmodom, ha tudnék, de rövid alvásom alatt sosem álmodom, így aludni is rosszul alszom.
Ittam kávét, miután felkeltem, de semmi sem hat. Blogokat olvasok, mintha mindenki megváltaná ezzel a világot, és tagja vagyok én is ennek. Meg akarjuk váltani a világot a szobánkból. Jönni fog valaki, olvassa, és azt mondja, ez érdekes. Felkér, hogy írjak neki valamit, kiadja, egy lap közli, aztán a lapból valaki ismét olvassa, és ismét felkér, és így tovább.
De persze a valaki sosem jön. Csak azt hisszük.
Pár napja kiköltöztem az albérletemből. Nincs több piros fotelben ülés, sem piros kanapén tvzés, nincs több kávézás az erkélyen, nincs több galamb turbékolásra kelés, nincs több járókelők figyelése az erkélyről, nincs több cigi az erkélyen, és nincs több semmi.
Nincs többé hova menekülni. Nincs több egyszer volt szerelem. 

1 megjegyzés:

Lola írta...

„Meg akarjuk váltani a világot a szobánkból.”
Ha nem is a világot, de talán egy elveszett lelket igen. Vagy engem. Van mibe, kibe kapaszkodnom.
Kérdéseim, melyek éjjel- nappal feszítik szét fejem, hiszen választ csak magamtól kaphatok, mert magamnak tettem fel. Mégis van, aki ugyanúgy forog ágyában, félálomba éjjelente, és ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ, amire én is.
My blueberry nights. Az első otthagyott kulcs története. Ha mindenki tudta, miért nem mondta soha senki? Vagy csak ennyire naivak lennénk? Vagy csak nem akarjuk elhinni? Minden megismétlődik, ahogy az óra mutatója forog? Forog körbe-körbe és ugyanazt érezzük. Visszafele jár az óra mégis megöregszünk. Éjjel- nappal fiatalok. Mindig is tudtuk, csak soha nem akartuk elhinni. Hazudni önmagunknak. Talán az egyik legnagyobb bűn. Megpróbáltuk visszainni magunkat abba a bizonyos érzésbe. Ha hittem benne, és mégis minden szertefoszlott megmarad még a remény? Életen át tartó, de nem életre szóló. Meghalt a szerelem, ami miatt hittetek a szerelemben. Nem tudhatod milyen szerelmesként a másik felének lenni. Nélküle pedig örökké egy félnek maradni. Próbálom magam kiegészíteni, mert így sivár az élet.
My blueberry life.
Vannak válaszok? Vagy nekünk kell őket megválaszolni, hogy lelkünk megnyugodjon?
Ez nem szerelmi bánat. Ez annál több. Ez az élet, amit én eddig nem is éltem.