Néha még mindig

Néha még mindig elcsodálkozom azon, hogy egy hangszerből mennyi mindent ki lehet hozni. A dallam valóban végtelen? Mi van akkor, ha…

Egyszer az is véget ér.

Vagy tegyük fel, valami okostojás rájön, hogyan kell megállítani a halált?

Aztán már nem lesz értékes az élet sem.

Egyáltalán mi az érték?

Nehéz kérdések.

Két napja egy piros kanapén alszom. Félek, a haláltól. Inkább elmenekültem tőle. Tudjuk, hogy otthon valami hasonló zajlana le. De holnap, amikor olvasod, már javában zajlani fog az események színültig telt valósága, melytől már senki sem fog elmenekülni, hanem benne leszünk, mint ha egy a tó közepén állnál s a tó kerek. Ugyanannyi az út minden irányba, de te közben meg akarod keresni a legrövidebbet, mert nem vagy annak az információnak a birtokába hogy tudd a tó kerek, eközben rájössz, hogy nem is tudsz úszni, és megfulladsz.

Eltudunk-e menekülni a halál elől. Ez most a legnagyobb kérdés.

Örök szerelem, boldogság azt hiszem nem létezik.

Lehet, hogy minden este eljön, és mindig más. Egyszer kék a szeme, máskor barna. Vagy zöld. Egyszer magas, máskor alacsony. Néha részeg, és akkor minden nehezen megy, máskor könnyedén. Többnyire nem beszél, csak van. Aztán órdító fájdalommal tudjuk, hogy itt a vég. Kinek mekkora az ereje a küzdésre. Szembefordulni a halállal, avagy a szerelemmel.

A lelkem már nem igen tud hinni semmiben.

Ha egyszer vége szakad a végtelen dallamnak, mert eljön az az idő is. Vagy amikor az élet elértéktelenedik, és nem lesz örök szerelem, sem egyéb boldogság.