Egyedül vagyok. A rádió nyomja a klasszikus műveket, ez sem csillapít. Nincs semmi baj, csupán gyűlöllek különösen ma, azaz pénteken.
A vasútállomáson vagyok. Várok. Ahogy itt ülök a kocsiba, nézem a többi várakozót. Előttem egy öreg út. Az jár a fejemben, hogy ő másképpen vár ahogy én.
A várásunk között különbségek vannak.
Ő valóban vár valakit, én viszont csak kijöttem.
Érzések és minden nélkül, habár gyűlöllek. Mégis kicsodát?
***
Este sétáltam egyet a faluban. Régóta lakom itt, de sétálni sosem szoktam. A sötétben az utcalámpák tompa fénye alatt sétáltam , magamba szívtam a hideg őszi levegőt.
Jó lett volna valakinek a kezét fogni, együtt sétálni.
A valaki nem K., sőt K. talán sosem létezett.
Sosem létezett.
A sétálás alatt nem fájt semmim. Sok dolog járt az agyamban, főleg az, hogy nem akarok hazamenni, mégis ez volt az cél. Mert mihez kezdenék?
Mindennap fáradtan ébredek, mindennap túlélem az aznapi napot.
**
„megígérted, hogy még utoljára láthatom a csillagokat.”
**
2 megjegyzés:
Nagyon tetszik, ahogy írsz! Mindig elgondolkozok a bejegyzéseiden és most muszáj leírnom, hogy teljesen átvettem a hangulatodat... Szeretek úgy olvasni, hogy megérintenek a dolgok.
hát, köszi :)
Megjegyzés küldése