„A szívből jövő szavak valójában szívbe is találnak. Ha azonban nem találnak befogadó szívet, akkor Isten kegyelemben részesíti a beszélőt: szavainak nem kell céltalanul kóborolniuk, hanem visszatérhetnek abba a szívbe, ahonnan származnak.
…
Az nem elég, hogy az ember ad, ad, ad és ad. Kapni is kell.
Ha dől és árad belőled a szeretet, mint virágból az illat, függetlenül attól, hogy jár-e valaki arra, vagy sem.
A virág sem „általában” illatozik, hanem azért, mert vár valakit. Minden illatban üzenet van. Sóvárgás. Gyere – hogy beteljesedjünk!
Hamarabb hervad, ha ez nem történik meg. Elszárad. Meghal. Minek a pompás szín és a vonzó illat, ha senki nem érzékeli.
A szeretet az egyetlen olyan lételeme az egész teremtésnek, mely feltételezi a kölcsönösséget. Az ember egyedül is lehet gazdag, hatalmas, tehetséges, okos, művelt, erős, energikus, híres, népszerű, alkothat nagy műveket – de szereti nem lehet egyedül.
A szívből jövő szavak nem találnak befogadóra, s visszatérnek hozzánk.
Más szóval: nincs szeretet.
…
Magában húzódik mindenki, önvédelemben él s abban a fájdalmas tudatban, hogy nem kell senkinek.
Nem beszélgetés az, amikor az ember magában beszél.
És nem tánc az, amelyeket egyedül táncol.
És nem élet az, ahol az embert nem érti meg senki, s nem is érdekel senkit, hogy mi történik benne.
Nagyon fontos, hogy az ember tudjon szeretetet elfogadni.
Tudjon viszontszeretni.
Adni könnyebb. Sokkal könnyebb.
Mert az belülről jön. Árad magától.
De elfogadni, meggyulladni tőle és visszaadni mások szeretetét – az a nehéz!
Nagyon nehéz.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése