Sokadszorra kezdtem el valamit is írni. Most inkább csak olvasok vagyis olvasnék, de aztán 10-15 oldalnál megunom. Azt érzem, hogy most nem akarok a főhös szerepébe lenni, az igaz életben sem szoktam. Aztán ha kikászálódok az oldalak mögül, persze el kezd dolgozni bennem a történet, hogy én xy, egyszerű átlagember, hogyan folytatnám a történetet.
Persze ehhez kell egy jó író, mert nem minden könyv ilyen.
Most szólt a harang a templom toronyból. Hajnali 3 óra. Most már álmos vagyok, de nincs kedvem aludni, nem kapcsol ki az agyam. Nem agyalok semmin, egyszerűn nincs kedvem aludni. Azt tervezem, hogy fennt maradok egész éjjel. De persze ez hülyeség. Ámbár ha most 4körül elaludnék, ismét dél, 13 óráig fel se kelnék, ami elég dühítő.
De ma is ezt csináltam.
Naplemente időszakában azaz kb 1 órán át, az ember, legalábbis én, felfokozott állapotba kerülök, mivel ezt a pillanatot meg szeretném őrizni magamban. Fényképezőgépet ragadva, szaladva hogy a legjobb helyen elkattintsam a gépet stb.
Ma Noszlop határába ért a Naplemente, és ott csináltam képet. Az illatot és a naplementét sem tudtam úgy megfogni, mint ahogy akkor és ott jelen volt. Tőlem jobbra óriási viharfelhők sokasodtak a távoli Bakonyban, balra viszont lassan bandukolt a hegy mögött a nap.
Szép látvány volt.
Jó volt csak úgy autóba pattanni, és ha nem is a világvégére menni, mert Noszlop azért nem a világvége, az érzés jó volt.
Lehet még olvasgatok, vagy a franc tudja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése