Néha...

Néha az elhatározások is kevésnek bizonyulnak, ha az ember mögött nincs az az erő amely hajtja előre.

Vannak elhatározások, aztán utána ködös minden. Nem mehetek csak úgy a falnak, igaz? Vagy ha mégis, akkor mi lesz a ködben, mert hátra sem jöhetek vissza már, és ha kikanyarodok jobbra, vagy balra azaz letérek az útról, ott is köd van. A ködben ki fogja fogni a kezemet? Ordítani, pedig ilyenkor a legfeleslegesebb.

Telnek a napok, megállíthatatlanul, igaz nem is szeretnék ugyanazon a napon lenni mindig, és nem is szeretném megállítani, de az iszonyú jó pillanatok lassabban folyhatnának, az iszonyat unalmas pillanatok, mint például ez is, azok viszont teljenek gyorsabban. Noha ez is lehetetlen, mégis néha pontosan így érezzük, csak éppen fordítva.

Pillanatok örök ködébe veszünk.

A születésünk kezdetétől történik rengeteg dolog amelyből hátrányunk van. Ez miért lehet? Minden ember ugyanaz, közben meg valahogyan mindenki más. Vannak hasonlók, ebből adódóan vannak ellentétek, és vannak a (?).

Tehetségek, tehetésgtelenek, okosok, buták, szépek, csunyácskák. Aztán ezek keverékei, meg mindenféle keverék.

Zagyválok mindent, szavam túl értelmetlen, túl bonyolult.

Legszívesebben a Balaton parton autóznék éjjel. Egyszer nagyon régen megtettem, és az érzés, néha még rámtör, hogy igen, ott, de jó volt. Ez a vágyás, most nem lenne jó, hisz az akkori érzés, nem megismételhető. Vagy jobb, vagy rosszabb fogadna, az az érzés már soha, és nekem az kell. Menni akármerre, bámulni a tömeget a kocsiból, mert ott védettnek érzem magam, hogy ne vegyenek észre, nem is kell észrevenniük, csak ne nézzetek.

Az eltévedés maga lenne a játék a rátalálás a helyes útra, pedig a feladat jól elvégzése.

Hogy mi lesz az út végén, a fene tudja, egyenlőre egy helyen állok, félek elindulni, mert mi van ha utam ködben végződik, és semerre sem tudok kijutni. (?)

Mi lesz? Nem csaphatok bele már semmibe, igaz fiatalság bolondság, de az érzések sem a régiek, semmi sem a régi.

Elveszek, elveszünk, közben a napok telnek megállíthatatlanul, s nekem, neked el kell indulni, köd ide, kijelölt út oda, vagy sem, mert nem lehet tudni, egyszerűen semmit nem lehet tudni, és ez borzasztó.

Mások? Mások kit érdekelnek. Tudják az útjukat, leszarják a ködöt, meg minden mást, mennek előre mint a Távirat. Hozzájuk képest persze le vagyok maradva. Azt hiszem későn érő vagyok. Mindegy is, ez van, igaz?