2010. május 3., hétfő

Más így


Alkonyodik már a hegy mögött. Nem szabad, nem teheted. Ezt hajtogatod magadban, a szemed könnyes, s szemed fehérjéje pirosas. Otthon egy csomó könyv hever a szobában a földön, úgy 5-10. Mind vár rád, majd ha haza érsz.
Felhők jönnek, s majd tovaszállnak a déli széllel. Nem szabad, s nem teheted.
Bordó és lila felhők csupán, melyeket a nap narancssárgája gazdagítja, s te állsz a hídnál, bámulod, magadba zárod a pillanatot és nézed a nap utolsó csöppnyi könnyed lelkét a felhőkön. Mély levegőt veszel, hogy elő tudd hívni a pillanatot, azokon a bizonyos napokon.
A madarak össze-vissza repdesnek a folyó felett a nap felé. Az őzek riadtan futkároztak a réten, aztán megállnak, mert rájöttek, hogy értelmetlen a rohanás. Nézték ők is a naplementét, hogy felfogták-e azt nem tudom, de, hogy gyönyörködtek benne, az szinte biztos.

Nincsenek megjegyzések: