Lo vuoi?

Az életből annyi örömöt és boldogságot akarok kicsikarni, amennyit csak lehet.

Most elmúlt este 10 óra. Közelítünk a hajnalhoz.

A szívemből masszírozom ki az izomlázat.

E.-ra gondolok. Szeretem vasárnaponként.

Nemrég az jutott az eszembe, hogy világgá megyek vele, de tényleg. Igazából, amióta írom ezt a blogot, majdnem minden bejegyzés erről szól. Aztán itt vagyok.

A szavak betemetnek, megégetnek.

Mit írjak. Kinek és miért?

Ha meghalunk az örökre szól???

Gyertya ég. A temető fényben árad.

Levelek zuhannak a földre.

Szívem úgy lüktet…

Tudod, hogyan tudod lemérni?

Ha jól figyelsz, és behunyod a szemed ajkamon érezheted szívem dobbanását.

Tegnap E. észrevette azt, amit más nem.

Csillagokat néztük, igaz ő fázott, de csak náluk szépek a csillagok. Vele.

Ölelésében újra elvesztem, és megtalált.

Aztán beszélgettünk, az idő végtelenségében.

Aztán megint elhagytam.

Hazafelé, a kis házamra gondoltam, amelyet még délután láttam, abban a faluban ahol lakik, csak pár utcányira.

Beköltöztettem magam.

Volt kutyám is.

Egy magyar vizsla, a kertben vérvörös rózsák kókadoztak, de még szépek voltak.

A lemenő nap fényei beterítették a lelkemet, valahogy jó volt ott lenni. A fények, a naplemente, az árnyékok. Én meg csak azon voltam, hogy megörökítsek mindent, amit tudok, de aztán rájöttem, hogy mindent eltettem már a lelkembe.

Őt is.[?]

Szívem úgy lüktet…ajkamon érezheted szívem dobbanását.

Lo vuoi?

/a ház amiről írtam, nem ez a ház/