Egyedül maradtunk, én és a péntek. Élvezzük egymás társaságát. Jó, bevallom nem vagyok egyedül. Macskám az ágyamon néha nyújtózik egyet , aztán újra vissza kuporodik és folytatja a megkezdett álmát. Vörösbort iszogatok a kávésbögrémből, hűen jellemző, hogy még a kanál is bent van, néha megkavargatom, aztán rájövök, hogy ez nem az ami. Az elmúlt pár hónapban a napoknak a jelentése mely régen még volt, mostanra elillanni tűnik. Nincsen hétfő, amikor mindenünk tele, csak teljen már le a nap. Aztán nincs az édes esős keddi nap. Majd a szerda, amely reménnyel tölti el a szívünk, hogy pénteken, hova is megyünk bulizni. A csütörtök délután egy könnyűség és nehézség egyben, még van egy nap.
Aztán a péntek, amely a legfelszabadultabb, legfőképpen a délután. Szabadság, nincs semmi, csak én és a semmi.
Szombaton alvás egész nap. Vasárnap pedig belepi a lelkünket a szorongás, és a hétfőn jár az agyunk.
Szombaton alvás egész nap. Vasárnap pedig belepi a lelkünket a szorongás, és a hétfőn jár az agyunk.
Néhány napja írtam egy verset egy lánynak...
Most füstölő könnyed illatában ülök, szürcsölök, még ha hordó ízű is a bor. Fényképeket nézegetek.
Vagyok és nem történik semmi. Ő sem ír már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése