2010. november 7., vasárnap

részlet s.d. -naplójából

azért is mentem el hozzá (újra és újra mindig ugyanoda) mert 2 hete vasárnap nagyon jól éreztem magam.  és másnak alap h boldog, de nekem az a 2 óra volt a boldogság, hogy valaki tényleg értékelte, hogy ott vagyok vele, nevetünk, ami nagy szó nálam, sírunk, mert már annyira nevetünk.
hozzám ér, hozzá érek.
aztán azon gondolkodom, hogy már befogadtam a szívembe.
megcsókolnám, de még nem szabad, mert még egy szappanbuborék ez az egész. Igaz, mind a ketten benne vagyunk, de ez még csak egy szappanbuborék. Bármikor történhet bármi…
Ebben az évben nekem ez volt a boldogság, amikor tényleg mindent kikapcsoltam, és hagytam, hogy cseréljünk dolgokat. Az ölelés, amelyben benne éreztem magam. Átszorított. Szorításomban benne volt a…

Én ott hagytam valamit abban az utcában ahol lakik.
Elsétáltam ma a házuktól a buszmegállóig, hogy tudjam, ő miket lát x éve, és vissza, hogy tudjam, ha hazamegy mit lát visszafelé.
Baromság ez. De én ilyen vagyok. Kíváncsi vagyok azokra a részletekre, melyekre más sohasem figyelne, és sosem csinálná, ez belőlem jön, akarva akaratlanul.
amikor szemem belopózik szemébe.

"Csak a szívem dobog,hogy azzal lássak
nem kell több, úgy mint másnak.

Nincsenek megjegyzések: