2010. november 29., hétfő

Szeretlek, vasárnaponként.


Szeretlek vasárnaponként, tudod jól, de valahogy mégis…
Ma úttalan utakon jártam, ahelyett, hogy feléd mentem volna.
A hóesésben tiszta karácsonyi hangulatom lett. Tuti, hogy karácsonyra egy hópehely nem lesz, csak eső. Már mediterrán feeling lesz. Gyakorolni kell, ez van.
Néha azért jó lenne tényleg Rómában lenni. Nem tudom mi húz oda, és mitől a kedvenc. Semmit nem tudok a művészetéről, sem azt, hogy milyen híres utcák vannak ott, sem azt, hogy milyen finom kávét lehet kapni, se azt, hogy a galambok merre röpülnek semmit.
A hóban cross-oztam a kocsival, nem is tudom hol járhattam. Aztán a főúton kamionok suhantak el mellettem, szakadt a friss hó, mentem valamennyivel, és közben fényképeztem. Este meg megtartottam a szokásos sétámat, amit egy hete kezdtem el, mert p.c. könyvében olvastam, hogy ez hasznos, de persze Márai is ezt írja. Kell az az idő amit magunkra kell fordítani, és egyedül legyünk a gondolatokkal. Nem igaz?
Este is tovább szakadt a hó, és az eső. Engem valahogy nem érdekelt. Sok mindenen gondolkoztam a fél órában, hogy majd ha hazajön a falumba az a lány akivel néha össze szoktunk futni, hogy majd keresni fog-e.
Meg nem is tudom még miről gondolkodtam, hiszen az csak rám tartozott.
Szerelemre már nem gondolok, sem boldogságra. Ez biztos, hiszen én szeretnélek vasárnaponként, de te nem akarod. 

"Aki elhiszi, hogy tönkrement, az tönkre is megy. Aki elhatározta, hogy nem tud más lenni, azt elpusztítják a szürke hétköznapok."P.C. /A portobellói boszorkány (Aug.5/Inspiráció)