Most eléggé mérges vagyok magamra. Tudtam, hogy ez lesz. Tudtam. Mégis elkezdtem a játékot, most meg nem tudok szabadulni sehogysem. Már végig kell játszanom, úgy, hogy közben tudjak uralkodni magamon, tudjak szembenézni az érzésekkel, tudjak elmenni, ha úgy kívánja a józan ész, és ne csináljak magamból akkora hülyét, amekkorát egy évvel ezelött csináltam magamból. Csinálok.
Őrült zongora darabokat hallgatok a youtubon, ettől is megértve azt, hogy valóban hülye vagyok, és valóban senkinek sem kellek. A telefonom néma, senki sem hív. Mindenki boldog, én meg csak futok a boldogság busza után, vagy nevezzük vonatnak, teljsen mindegy. Mindeki él mint hal a vízben. Rájöttem hogy édesvizi hal vagyok sós tengerben. Nem tudom, merre kell mennem, hogy visszataláljak az édesvízbe, keresem, kaparom, kutatom, kell, az édesvíz.
Hiába akarok én mást, hiába jött ez az érzés, ismét csak felesleges. Mit kezdjek ezzel egyedül??? Ő. Aki csak sejti kapálózásom. Ha tudná sem lenne jobb. Attól csak még elérhetetlenebbnek érezném.
"Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!"
Csak rossz időben. Várnom kell, lehet, hogy a következő életemig, vagy az az utánig.
Avagy csak ébren álmodom, ahogy szoktam.
"Magányt lélegzek, magányt öltök magamra, magányt ürítek."
A zene, meg ez:
ui: Ha esetleg valaki érez valamit, az kommentálja.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése