8 óra 29 perc

Hajnal van. Sohasem szoktam fent lenni ilyenkor, de most minden más. Most le kell foglalnom a gondolataimat. Csinálnom kell valamit. Nekiálltam gondosan, aprólékosan, precízen megszerkeszteni a nyomtatásban is talán létező blogot.
A kávém már hat, kezdek kicsit remegni tőle, de így érzem jól magam.
Kész az első oldal. Az első történetemet olvasva, amely itt történt a blogon, álomszép még most is számomra. Feltettem magamban a kérdést, hogy hogyan tudok ilyen szépet írni.
Igen, kedves olvasó, ez így van. Azokat a pillanatokat te nem is tudod, hogy amikor írok, azok az élet legmagányosabb pillanatai. Amikor kész a mű, persze sosincs kész, de ha már „publikálható” akkor már te is olvasod, de tudnod kell, hogy a szöveg bármikor megváltoztatható, átírható, kitörölhető. Amikor olvasod azt, amit írok, nem is tudom, hogy olvasod, és nem is tudom, hogy milyen gondolatok járhatnak vajon az agyadban. Amikor kész a szöveg, de ezt már megbeszéltük, hogy soha sincs kész, több szóval, félek amikor publikálom, hogy megfeleljek, neked, és hogy hozzam azt a színvonalat, amelyet megszoktál már, és mindig ugyanazok a gondolatok járják át az okos fejedet, mint mikor az első oldalt olvastad el.
Most már 89 oldalon. Hitted volna? Hitted volna, hogy már ennyi? Hitted volna, hogy az író, aki jelen esetben, ha nem is 100%os lefedettséggel, de az én szövegem, én írtam, hogy teljesítem közben az egyik őrült álmomat?
Ha kétségbe esek, mindig megnézem a Harry Potter írójának dokumentum filmjét.
Címe: Aki megteremtette a Harry Pottert. Tudja mindenki hogy J.K.Rowling-ról van szó.
Nem fogok Harry Pottert olvasni, de mivel azok a nők vonzanak, akiknek van kisugárzásuk, ezért valamelyest, ad nekem is valami megmagyarázhatatlan titkos erőt.
Ez a dokumentum film, emlékeztet arra, hogy ne adjam fel az írást, mert kedves olvasó, nem tudok mindennap olyan színvonalat hozni, mint az első bejegyzés, vagy a közepén található írások, vagy történések. Lehet, hogy egyszer eljön az az idő, amikor már a szöveg, nem lesz olyan, amit vársz, nem lesznek a pillanatok olyanok amelyekre vágysz.
Megkönnyeztem, azt, ahogy a nyomtató szépen kiköhögte, ezt az első oldalt. A lehető legfurcsább érzés. Az üres fehér lapot teleírtam szavakkal, melyek mondatokká váltak. A mondatok pedig egy szép történetté.
A testemben lüktető vér, gyorsabban halad. És nem csak ezt az egy lapot írtam tele szavakkal, nem csak ezt az oldalt, hanem többet. Lehet, hogy te is képes vagy arra, hogy írj, lehet, hogy a szomszéd, jobban ír, mint én, lehet, hogy ez a csúcs, amelyet kihoztam magamból, lehet, hogy ez a kezdete, egy ígéretes regénynek vagy egy pocséknak, de akkor is az enyém lesz.
A döntés az bennem rejlik. És benned rejlik, igen, benned is kedves olvasó. Mert nincs annál jobb dolog, mikor olvasom a kommentjeidet, hogy „erre vártál”, „tetszik”, „elgondolkodtat”, „írjál, hogy átgondoljam a világ pár apró dolgát.”
Néha telhetetlen vagyok, és persze kevesen kommentezik az egyes bejegyzéseket, de ahogy naponta én is eltévedek a blogomban, rábukkanok azokra a kommentekre, és jó érzés tölt el. Néha szeretném, hogy mindenki kommentezné, hogy tudjam, kik olvasnak, és hányan, de lehet, hogy annyira mégsem jó. Most nem vagyok válságos helyzetbe, hogy nem hiszek magamban. Hiszek, csak kíváncsi természetű vagyok.
Én most tovább dolgozom. Vár rám, hogy újra felfedezzem az első oldalakat, és újra átéljem, amit írtam. Ha teheted, tedd te is ezt. Szép napot.