"It's cold man!"

Az eső simogatja az elfáradt arcokat az utcán, az ég szürkébe öltözött. A szívekkel és lelkekkel együtt???

Fáradva teszem a könyveket dobozokba, aztán lassan az életemet is egy cigis dobozba rakom.

Az első költözésem 94’-ben volt, október 23-dikán amely sorsfordítónak mondható, de ettől lettem én én.

Most azon gondolkodom, a szívemmel, hogy a leírt szöveg én vagyok, a megcsinált kép én vagyok. Kezembe vehetem, megnézhetem, akár át is ölelhetem, magamhoz szoríthatom, de aztán másnak az én, mit jelent? Mit jelentek másnak? Mit jelent másoknak a szöveg, mit jelent másnak a képem. Nyilván a pillanat hozadéka az írás, a kép meg megfogja a pillanatot.

Annyit írok a lélekről, és a szívről, pedig tudjuk, hogy testünkben meghatározhatatlan helyen van, és igazából az agyunk a lelkünk. (?)

Ki tudja. Talán Isten, de őt is ki látta? Látta már halandó? (hm…)

Az ablakon lepereg az eső, pár megnehezült cseppecske lecsurran, a többiek még várnak, nah ezek a cseppek hasonlítanak rám. Akik lezuhannak tudják, hogy mit szeretnének csinálni az életükbe, és ha tudják csinálják, akkor igazán boldogok lesznek, igaz?

Azok a cseppek, akik fent ragadtak, mert nincsen elég erős gravitáció, hogy lezuhanjanak, velük mi lesz???

Elpárolognak? Vagy majd egyszer csak ők, is zuhanni kezdenek???

Jó lenne zuhanni, és megtalálni, hogy mi és ki is vagyok.

Szürke felhő ide, szürke felhő oda, az én lelkem vidám.

Ha felnézel most az égre, az arcodba hullik az eső. Érzed. Ha érzed élsz, ha élsz, van lelked, ha van lelked, boldog lehetsz, ha boldog vagy… akkor mi van???

ui: az utolsó kép, ebből az ablakból.