Ha úgy nézzük

Ha úgy nézzük, semmi se változik, hogyha máshogy, akkor meg igen. Az időt amit valaki kitalált, hogy van…nah ebbe felesleges belemennem, mert van. Kezdem újra. Szóval az idő, ami van, még mindig nem tudom helyesen beosztani. Most már csökkentem az alvásidőt, ami hosszútávon nem igen kifizetődő, főleg az influenza közepén. Mivel ha csökken az alvási idő, akkor gyengül az immunrendszer, valahogy én így gondolom. Persze most nem vagyok beteg, (még) de napról napra érzem, hogy fáradtabb vagyok. Persze a  4-5 órás alvás. Lehet, hogy ki kéne iktatni az alvást, vagy meghosszabbítani egy napot, és nem 24 órából állna, hanem többől. Vagy felezni a 8 órát, vagy 6ot. Inkább 6-ot. Ahogy a nagy művész, aki Bp-en az Amerikai utcában lakik, ez a XIV-dik kerület. Nevét és monogramját nem hagyom itt, mert túl szembeötlő lenne és mindenki kitalálná. Szóval igen. Kétszer három óra. Vagy 8tól éjfélig. Aztán felkelek, írogatok, stb., négyre elfáradtok, 4től meg 8-9-ig alszom. És folytatódik egy másik nap.

blabla.

Aztán tegnap délutáni találkozásunk befejezőakkordja ként a legjobb barátom félve kérdezi, hogy „és te amúgy mit csinálsz otthon egész nap”, mire én könnyedén azt feleltem, hogy : „Semmit.”. Igazából, tényleg semmit. A fotózás, és az írás nem nevezhető tevékenységnek, mert az igencsak, hogy is mondjam. Ránézel a fényképre, max. 5 mp-et időzöl rajta, én meg  1 mp-en belül megcsinálom a képet, ez akkor 6, és még egy kis utómunka, stb, feltöltöm…nah mind1. Ez kb. 15 perc. Aztán van az írás, meg a gondolat, az nincs leszabályozva, de mindegy is. Ha egy írónak nem adják ki a könyvét, pedig két kiadó is „rajta ül”, most nem rólam van szól – én nem vagyok író – szóval én meg még el se kezdtem a munkát, igaz mostanában kevés visszajelzés is van, hogy most jó-e amit csinálok vagy sem. [magyarul : teljes őszinteségemmel kezdek elbizonytalanodni.] Az elején volt, még egy-két komment, és személyes beszélgetés, amiből erőt merítettem, hogy jó persze jó, és "tetszik és tök jó, úgy írsz, mintha a saját gondolatom lenne". Aztán teltek a napok, meg a bejegyzések, most már a 330-hoz közelítek, ami mesés szám. Sosem gondoltam volna, de persze aki író akar lenni, vagy mi, annak ez meg se kottyan. [köszönöm annak aki olvas is]. Szóval mostanában kevesen nyaggatnak, és viccelődnek a könyvvel. Bár én gondolok rá néha, hogy majd valamikor, mert az idő szorít. Ügyelni kell rá, hogy 50 éves koromig már meg legyen, mert utána aztán a gondolatok is elszállnak majd, sőt lehetséges, hogy a magamról való tudat is el veszik. Persze az 50 a max. De szeretném ha 25 éves koromig. Az még 3 év. Három teljes év. A sáska nevezetű történetből lesz valami. Persze majd átkeresztelem. Ez amolyan látszat cím, hogy mégis.  De most a pár napba én olyan fáradt vagyok… Csak filmeket nézek, azt is néha a szokásos már régebben említett módon. Sétálok, nézelődök, autózok, fotózok. Merengős Max Richter-t hallgatok, kávészünetet tartok a  nagy válság szünetben, nézem ahogy a vad szél fújja a diófa ágait. Felhők suhannak el, újak jönnek, mint akár az emberek. 

itt egy random idézet, ( - persze ez a csúcs, ami mégis feldobja az egész szöveghalmazt. ami már egyszer bevált, az mindig sikeres lesz, nem igaz?- ) : 

Az éjszaka is csak a nap része. Így, ha a napfény oltalmat ad, oltalmat adhat a sötétség is. (...) Bíznia kellett benne. És ezt a bizalmat hívják Hitnek. Soha senki nem értheti meg a Hitet. A Hit pontosan az, amit most megtapasztalt: megmagyarázhatatlan merülés a sötét éjszakába. Csak azért létezhet, mert hitt benne. Ahogy a csodáknak sincs magyarázatuk, csak megtörténnek azok számára, akik hittek a csodákban.
max richter: http://www.youtube.com/watch?v=EH45A6ek45s&feature=related
foto: http://www.flickr.com/photos/antonionemoamato/