2009. december 31., csütörtök
2009. december 30., szerda
A napok
A napok szürkék, színtelenek, íztelenek. Álmosak, fáradtak, álmatlanok, ijesztőek.
Érzelmekben gazdag, mégis üres, felesleges. Teljes mértékben vele van a szívem, s ő megannyiszor visszaküldi bársony dobozba, ahogy becsomagoltam, és átadtam neki, hogy vigyázzon rá, hogy vigyázzon rám.
Talán, most ha olvassa ezt a sort, én ott lehetek vele, szorosan átölelhetem, karjában aludhatok el, újra, mint nem is oly régen, érezhetem illatát, s várhatok rá.
A ölelésemben benne lenne létezésem értelme, ereje, egyszerűsége.
Majd a csókban a szenvedély, az utolsó csók szenvedélye, majd az utolsó ölelése, és gyönyörű kék szemeiben merengés.
Te vagy az, kék szemű lány, kire vártam, s kire rátaláltam. De menned kell, hisz tudjuk mi van, és mi nincs.
...............
A „Te vagy az”, elhagyása, mely a pokolba hív, egyenes úton, s táncolhatunk a romokon, melyek örökké megépítetlenek maradnak már.
Táncolunk esőben, hegedű szóra, üres mosolygós tekintettel, s bámuljuk a semmit, az üres csillagos eget, megfáradtan, kihűlve, mint a test, melynek már mindegy.
A mezőn egyedül, a táncot abbahagyva örökké ottmarad a lélek, egy kutya ül mellette és vigyáz rá, hogy ne legyen egyedül.
Ott ülnek csendben, a messzi patak hallatszik csak, meg a táj zaja, a nagy semmi közepén.
A „Te vagy az” pedig él, s valahol énekel, talán egy kórusban, igen, egy kórusban, egy nagy tó alatt.
És hol lesz akkor már a test?
2009. december 24., csütörtök
2009. december 18., péntek
A gyertya pislákoló fénye
2009. december 17., csütörtök
2009. december 16., szerda
Az életünk olyan...
Ma elmondtam egy lánynak, hogy szerelmes vagyok belé. Nem csak így gondolom, hanem így is érzem. Sokszor átgondoltam, és az élet, rámutatott arra, hogy igen, ő lenne az, akivel ha nem is örökké, de valameddig…
Aztán, pár óra múlva, azon gondolkoztam, hogy én sem tudtam kezelni azt, ha a valaki azt mondja nekem, hogy szerelmes vagyok beléd, te jelented a napot, a holdat a csillagokat. De persze ez egy életben maximum háromszor fordul elő. De valójában, ha nem rendelkezel az érzéssel, nem akarsz rendelkezni, nem akarsz az ember maszkja mögé nézni, hogy ki is valójában, addig nem tudsz semmit.
És ilyekor nem válaszolsz semmit. Vagy rámondod hírtelen: Nem.
A nem, a legkönnyebb válasz. A nem megfelelő számomra, úgy hogy nem is néztünk a maszk mögé. A könnyebb utat választjuk, mert azt hisszük, hogy örökké élünk, és ez az ember aki a szemünkbe mondja, hogy szeret, ő most mindegy. Nem érek rá szerelmesnek lenni, majd akkor amikor én akarom. De ez nem így van. Nem foglalkoztatna az a kérdése, hogy mi lett volna ha jobban a maszk mögé nézek? Lehet, hogy ő az igazi, csak nem úgy álltam a dolgokhoz.
Aztán persze mindig lesz valaki az ember életében, de az az ember, akit „kihagytam” az életemből, mert nem úgy álltam hozzá, hogy akarok, és igen ő egy kérdőjel marad.
Az embernek azt kellene megbecsülni-e, hogy van egy ember aki most akar, és ez a fontos, hogy most. Mert nem élünk örökké, és ezt is a fejünkbe kell vésni. Boldognak kell lennünk. Ahogy egy dal szól: „ott van a boldogság, úgy odavitorláznék”. Mi lesz, ha később nem leszek igazán boldog, nem fogok örülni semminek, nem lesz időm saját magamra, csak arra hogy fenntartsam magamat.
Carpe diem. Azaz éld a napot. Ha normális vagyok, így élek, ha depressziós, más dönti el helyettem a hangulatomat, az már betegség.
És az a lány, kinek szerelmemet elmondtam, ő hatással van a napjaimra, és hatással van arra, hogy hogyan is vagyok.
Csomó van az életem fonalán, már jó pár ideje. Igaz.
Az a legnagyobb igazságom saját magam számára, hogy nem mástól kellene várnom, hogy ezt feloldja, így igaz. Nekem kellene erről tennem, hogy feloldjam. De aztán ha feloldom, ugyanott vagyok, hogy beleszeretek egy lányba, és elölről elindul minden. Aki nem akar boldog lenni, sosem lesz boldog, és aki boldog akar lenni, az sokszor érzi magát, hogy a pokolban áll, egyedül.
Valahogy így van. A napok és az éjjelek most ugyanolyan hosszúak. Itt ülök egy széken, az ő képét nézem a monitoron, hátha észheztér, hátha észhez térek, hogy aki elmegy, az már nem fog visszajönni, és aki eldönt valamit, az már nem biztos, hogy meg akarja változtatni a döntését, és hogy ha én érzek valamilyen érzést, attól még neki, nem kell ugyanazt érezni, sem hasonlót.
2009. december 13., vasárnap
„Leesett az első, hó”
December 25dikén nézzük az élő kapcsolást, Rómából. Urbiet Orbi. Pápai jókíváncságok a világnak. Mindig megeredt a könnyem, amikor II. János Pál felolvasta a jókívánságait. Így van ez most is.
Régi álmom az, hogy ott lehessek egy magyar zászlóval a kezembe Rómába ekkor, és ott legyek a téren, és élőbe hallgassam a karácsonyi üzenetet, és mama és papa észrevenne a tömegben...
...
2009. december 10., csütörtök
2009. december 8., kedd
Lassan...
Alig pár órája váltunk el. 5 percet láttam ma, és beszélgettük.
Szép, mint álmaimban a nő, szép, mint írásaimban a megformált nő.
„Azt hiszem szeretlek.” Mondhatom, szeretnélek. Hisz tudjuk ami van, s ami nincs.
Mostanában egyre többet imádkozom. Szeretném ha oda fent meghallgatna Isten, és megmutatná az utat amelyen járnom kell, mutatna jeleket, melyen érdemes menni, érdemes elkezdeni. Egyre többet kérem, hogy a magányból mentsen ki. Tudom, hogy a magány azért van, hogy felkészüljünk az együttlétre, hogy felismerjük azt a pillanatot, hogy együtt jobb, mint egyedül.
Egyre többet kérem, hogy szenvedést úgy éljem meg akár a boldogságot.
Egyre többet kérem, hogy mindennap legyen velem.
Egyre többet kérem, hogy legyen velem a lány, akit szeretek, aki a szívembe költöztettem.
Az utcát jártam vagy két óráig. Csak némán sétáltam, hallgattam a város zaját, hallgattam a levegővételem súlyát, mentem céltalanul, mentem céllal. Végig ő volt a gondolataimban. Látni akartam. Úgy éreztem magam, mint egy drogos, aki nem kapja meg az adagját.
Ezt nevezik szerelemnek.
Tele vagyok érzelmekkel, mellyel nem tudok mit kezdeni, mert felesleges, akár csak levegőt venni hobbyból.
Hideg fagyos levegő járta át a testemet, de már semmit nem éreztem abból aki vagyok, csak ő járt az agyamban, hangtalanul, gyönyörű képet festve.
A lélegzetvételével akarok összeolvadni, az örökkévalóságig, hogy ne engedjen el. Ő a nedves
mezők illata....
Egy darabig hagyom had maradjon…
2009. december 5., szombat
Kovács Ákos : Te vagy
te vagy akinek énekeltem
tüzes borom vagy
talizmánom
kardom vagy és növő virágom
arcodra roppant láng tapad
nem csitítod a vágyadat
tollamban tinta vagy
fekete-kék
karmod éjente rongyosra tép
hűséged örök
így másé lehet
szép neved
és lágy mindened
öled habja elborít
asszonykarod megszorít
csak álmodtam hogy halott vagyok
hogy rabló szívem kővé fagyott
te vagy a tavasz bennem
veled tovább kell mennem
2009. december 4., péntek
Sokat gondolkozom
2009. december 3., csütörtök
Sáska
2009. november 29., vasárnap
Milyen?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.
(Alkyoni Papadaki)
2009. november 27., péntek
2.45
Néhányszor a fényharcos megvédi az ideát, amelyben hisz, még akkor is ha ez nevetségesnek látszik.
A fény harcosa megengedi saját magának hogy minden napot másképpen éljen meg a többihez képest.
Nem fél gondolkodni elmúlt szomorúságokon, vagy örülni új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, elhagy mindent a kalandért, amelyről oly sokszor álmodott. Amikor megérti, hogy elért képességeinek határára, elhagyja a harcmezőt, annélkül, hogy bűnösnek érezné magát, amiért csinált pár meggondolatlan őrültséget.
Egy harcos nem tölti el az életét szerepeket játszva, amelyeket mások választottak számára.
Használja az örültségét
Amikor egyedül van, hangosan beszél önmagával. Valaki azt tanította neki, hogy ez a legjobb módja annak, hogy az angyalokkal kommunikáljon, és ő bátran tartja a kapcsolatot. Először, mikor megérti, milyen nehéz is ez, azt gondolja, hogy nincs is mit mondania, csak a butaságait fogja majd ismételgetni értelem nélkül.
Mégis a harcos ragaszkodik ehhez. Beszélget a szívével mindennap. Mond dolgokat, amikkel nem ért egyet, mond badarságokat.
Egy napon észre veszi, hogy hangja megváltozott, és megérti, hogy egy felsőbbrendű tudás hordozója lett.
A harcos hasonlít egy őrültre, de ez csak egyszerűen álruha; meg merte keresni az angyalát, hogy információkat kérjen tőle, és meg is kapta azokat.
Elfogadva a vereségeket
Minden fényharcos volt áruló, és mondott hazugságot valamikor a múltban.
Minden fényharcos elvesztette valamikor egyszer a hitét.
Minden fényharcos követett valamikor egy utat, ami nem volt az övé.
Minden fényharcos szenvedett valamikor lényegtelen dolgok miatt.
Minden fényharcos hitte azt valamikor, hogy ő nem fényharcos.
Minden fényharcos elhanyagolta valamikor a lelki kötelességeit.
Minden fényharcos mondott "igen"-t, noha "nem"-et akart mondani.
Minden fényharcos megsebzett valamikor valakit, akit szeretett.
Végtére is ezért a fény harcosa: keresztülment mindezeken, és mégsem veszítette el a reményt, hogy jobb legyen annál, ami volt.
2009. november 26., csütörtök
Elveszett
Ha
J.A.
Ez van
2009. november 21., szombat
Az út
Lassan már semmiben sem hiszel, aztán eljön a pillanat, amikor rájössz, tenni kell valamit.
Eddig egy templomba sem jártál, de most már kettőbe, csak hogy tudasd, te hiszel.
Igaz, nem így kellene, de te hiszel, hinni akarsz.
A lét elviselhetetlen könnyűsége árad mindenhonnan, csak te nem tudod, hogy mit és hogyan akarj.
Ülsz a két templom közötti úton, leülsz, az arcodat a nap melegíti, nézed a körülötted lévő embereket. Mind siet valahova, még az öregek is, pedig ők már nem dolgoznak, csak vannak, unatkoznak, ellátják magukat. Aztán vannak a fiatalok, akik már az estén gondolkoznak, hogy kit vigyenek ágyba, s rájössz, hogy az élet ilyen. Könnyű és nehéz.
Még 15 perc, és kezdődik a templomban a szertartás. De te csak ülsz, és nem akarsz fel kelni innen.
Te hiszel istenben???
Hiszed, hogy a számodra rossz dolgokat, nem rossz akarva küldi, hanem hogy tanuljunk belőle? Így is fel lehet fogni a dolgot. 15 percig némán ülsz, magadban beszélsz, aztán csörren a telefonod, amely lassan lemerül. Már 5 napja, hogy még hozzá se értél. Nem hív senki, akár oda is adhatnád egy hajléktalannak, vagy éppen beledobhatnád a kukába, de ahogy szokott lenni, pont akkor csörrenne meg, Isteni jelként.
Felkelsz a padról. Nem most kell bepótolni a dolgokat. De valamit elkezdtél, valami támaszt keresni. Az élet elviselhető, akkor is, ha szíved ripityára tört, törik a közeljövőbe, elvesztesz valamit, akkor is el kell viselni, szépen, akár a katicabogarakat a lakásodban.
Elővettél egy zöld füzetet. Elkezdesz írni, egy történetet, melynek címe: "A vágyak nélküli meztelen magány".
Ez az életed értelem. Valami lesz belőle, valami nyomat, vagy semmi, de ilyen az élet.
2009. november 19., csütörtök
Katicabogár tetemek
Felporszívózok pár katicabogár tetemet, a franc tudja, hogyan kerültek ide, és mikor.
Az asztalon közben a laptopból halottas zene szól, a gép mellett pár mécses, egy üvegmécsestartóba, melybe 12 darab mécses fér, ebből már csak 4 darab ég, lassan mind kialszik, ahogy az életek szoktak, sorsok , történetek.
Az emberek hatnak egymásra, az útról le taszítják egymást melyen járnak, vagy lerakják arra a sínpárra mely biztosítja számukra a klassz életet.
Lassan, azért hatni kezd a kávé. Lassan már remegni kezd a testem, lassan félni kezdek, mi lesz akkor, ha az összes gyertya kihuny, s nem látok semmit, csak a sötétséget, melyeben ülök, egymagam, s körülöttem a nagy betűs, kirakós.
A harmadik mécses most alszik el, s utolsó jele, hogy füstöt áraszt magából, majd sötétségbe borúl. Egy élő katicabogár tört elő a semmiből. Belerepült a fénybe. Kioltva a második mécsest, japán kamikaze.
Az utlsó gyertyafény, addig ég, ameddig élünk. Ez az a fény, mely örökkön ég.
Utolsó akkordok, utolsó hangok megszólalnak Grieg Peer Gynt Op. 23 No.12a. The Death of Ase (Prelude to Act III) zenéjéből.
Egy kis valami meghalt. Mi élünk.
Életek éneke
ahol van egy lélek, ott van egy ember,
ahol van egy ember, ott van egy sors,
ahol van egy sors, ott van egy történet,
ahol van egy történet, ott lehet egy film is…
2009. november 18., szerda
2009. november 15., vasárnap
Este (2005)
Este ködben és sötétben
Nappal szikrázó napsütésben
A nap utolsó fényében tündökölve
A csillagos ég alatt holdfénynél
Melegben és hidegben
Tiéd vagyok, s te az enyém
Míg a szív és lélek együtt él.
Nem engedlek el
Soha.
Este ködben és sötétben
Elveszek, mert nem szeretnek.
Nem szeret a nő
Kit karjaimban érzek
2009. november 14., szombat
2009. november 13., péntek
a fény harcosa
2009. október 31., szombat
Egy fiú, és egy döntés
2009. október 28., szerda
Ez a 101-dik....
Ole Nydahl ( dán származású tibeti buddhista meditációs mester és láma 1941. március 19. — )
glaminside
Nem tervezted. Ugyanolyan nap volt mint a többi. Csak egy pillanaton múlt az egész.
Hihetetlen,hogy egy pillanat volt az egész. Egyáltalán hogyan történt?
Hiszen milyen sok éjjel,eszedbe jut a "mi lenne ha".
Vízszintben veszélyes vizekre evezel, végül megadod magad az álmoknak.
Sok olyan nyári éjjel, mikor nyitott ablaknál szenvedélyesen írtad a szavakat.
A füzet hátuljára lapoztál, ahol ott a kérdés:Mi akadályoz? Mi? Mi?
Minden tökéletesnek hatott. Nem mintha valami más lett volna, mint azelőtt...
Csak olyan dolgok értek egybe ugyanabban az érezhető pillanatban,
melyek megadták az alkalmat a változásnak.
Tisztán emlékszem minden egyes lépésre. Ha másért nem, az az egy nap megérte,
amikor végre beléphettem az ajtón. Talán nem is voltam olyan
messze. Talán mindvégig a küszöbön álltam.Túl sokat állunk a küszöbön.
A valóság nem a mi valóságunk. Egy biztos, ha visszafordulunk minden addigi kárba vész.
Összezsugorodik egy dobozba aminek tudsz a létezéséről, a hatalmáról, de sohasem
nyithatod ki.
Hazafelé. Sötétben. Hidegben.
A Holdtól akaratlanul magasba szökik a tekintet. A tündöklésbe.
Kanyar.
Nyár: fülledt éjjeli ragyogás.
Kiskert homályban. Odaléptem ahová a lámpafények is elértek.
Apró rovarok a levegőben. Földközelben lebegtek törékenyen. Óvatosan. Pihegve.
A lámpa fénye fémes csillámokat reszelt szárnyaikra.
Megbabonázta őket, hogy a sötétben is ott a szikra.
Hirtelen minden pillanattal együtt peregtek. Peregtem velük én is.
Ugyanott, a tegnap téli éjjelén, hazafelé. Sötétben. Hidegben.
A Hold körül fehérnek tetsző füst gomolygott. Habként érte el az eget. A végtelenbe olvadt.
Győzelem rózsa. Elindultam hát újra.
Maradhattam volna örökre. De láttam mennyi mindent kihagytam az életből.
A föld fagyos hópelyhekben csillogott. Szemembe pattant minden tűszúrásnyi báj.
A lámpák narancsfénye szétterült, rejtélyesen ködösödött.
Magamban éreztem a világ összes rezzenését. Ahogyan a pillák a bőrhöz feszülnek,
ahogyan visszaesnek medrükbe. Ahogyan lépteimet valami magasabb rend irányítja.
Így szeretnék én érezni mindig.
Lefaragni a nagykerékből.
Mindig
az író glaminside álnevű
2009. október 27., kedd
SLUTT
Lebegsz
lebegsz, szíved a franc tudja merre van.
ellopták,
megkötötték,
megkínozták
lelked harcol pokollal és mennyel
tested vérvörös színben úszik a tengeren
lelked pokol és menny között lebeg
ott valahol, testek kínlódnak,
a fájdalomba zárva
elfelejtetetted már rég a múltat
csak lebegsz üresen, kihalt lélekkel és szívvel
vérVÖRÖS testünk úszik a tengeren
merre nem jár sem madár sem boldogság.