Dezillúzió

Az idő pereg, egyenesen előre, megállíthatatlanul. Észre sem vesszük, ahogy folyik velünk a nap, az idő meg minden. Holnap lesz a blog, és jó magam születésnapja. A blog, 2 , míg én 22. Most ez a szám jellemez. Nem tudom, hogy kellene összegzést írnom vagy valami.

Megpróbálok, persze csak összevissza.

A szerelem, mint örök érvényű elnyűhetetlen, és megfejthetetlen érzéshalmaz, most is folyamatosan jelen volt az életemben. Hol kéthetente, hol pedig hosszabb ideig voltam szerelmes. Hol ténylegesen viszonozva, hol pedig teljesen értelmetlenül a semmiben. Elhitettem magammal, hogy fontos vagyok neki. Vagy valakinek. Mostanában, egyre jobban meg kell küzdenem a szívemmel, talán sikerül. Pár hete kaptam egy rossz hírt, és nem tudtam mit csinálni, és akkor jöttem rá, hogy szerelmes vagyok, amikor hatodszorra voltam ugyannak a lánynak a háza előtt, remélve, hogy ő segíthet. Persze, nem volt otthon. Hülyén éreztem magamat, amikor elmondtam, hogy nála jártam, sőt pár hónappal később el is mondtam, hogy szeretem. Nem jött válasz. De a megválaszolatlanság a legnagyobb szarság.

De ezt hagyjuk is.

Több embert el kellett engednem magamtól, amelyet még a mai napig is nehezen viselek.

Tavaly ilyenkor papám úgy köszöntött meg : „Boldog születésnapot kis unokám, sok születésnapodat érd még meg, ki tudja mi lesz jövő ilyen korra, és melyikünk lesz még itt . ”

Aztán Papi sok szenvedés után augusztusba elment. Előtte egy hónappal pedig egy lány az életemből. Nehéz időszak volt.

A nehéz időszak után, meg csak bolyongtam. Kerestem újra és újra, aztán találtam egy lányt, ő róla már írtam. Ő még nem adott választ, de általában, ha nem is ad, akkor az azt jelenti, hogy magasról szarik ránk. Ilyenkor vagy tovább kell csapni a szelet, vagy hagyni a francba. De gyönyörű arca van annak a lánynak, és a szemei. Persze tudom, hogy a lányokba, nem egy bizonyos dolog kell, hogy megtetsszen, hanem összességében, kerek egészében. A lába, a csípője vonala, a haja, az arca, a keze, a lelke, igen a lélek. Jaj… Az övé olyan jó. Vagy lehet, hogy csak képzelem???

Aztán az elengedést követően jött egy további elengedés, ez pedig a házunk, az addigi otthonunk. El kellett engedni az emlékeket, a szoba melegét, és hagyni, hogy ha már az élet a sors így hozta, akkor ez van, nem tudunk mit csinálni ellene. Fáj, hogy nincs az a bizonyos otthon, mint másnak. De hát van, akinek már kitaposott ösvénye van az élete végéig, és van mint én, hogy saját magának kell ezt a bizonyos utat ösvényt kitaposnia segítség nélkül.

És itt jön a szerelem keresés. Én úgy látom, hogy együtt könnyebb lenne az utat taposni, de a zsák még nem találta meg a foltját, és így olyan nehéz, higgyétek el nekem.

Baszottul nehéz.

Azt hiszem, hogy kezdem megtalálni az irányt is. Mert nem elég kitaposni az utat, ha nem boldogan tapossuk nem? Ez az írás, és a fotózás. Örömmel tölt el, hogy együtt lehetek a képzeletemmel, oda megyek ahova akarok, azt választhatok a katalógusból amit akarok, olyan kocsim lehet, amelyre mindig is vágyódok (Volvo V50), ott vagyok ahol akarok (Róma), és úgy élek ahogy szeretnék. Ez még nem tudatosult bennem, hogy hogyan is szeretnék. Megélni az írásból és a fotózásból. Nah itt el is mosolyodtam egy picit. De azért hiszek magamban. Látom a fejlődést. Egyik nap például az összesített blogot olvasgattam, amit pár fontosabb embernek elküldtem. Ez pdf- fájlban olvasható, 305 oldalt tesz ki, 2 év időtartama. És vannak kesze-kusza értelmetlen mondatok, de a másik évben, ahogy egyre több olvasóm és nézőm lett, így kezdtem elhinni, hogy ez tényleg pár embernek örömet szerez és jó. Aztán alakultam én is. Persze vannak időszakok, hogy nem tudom, hogy miért kelek fel, de ez karakter probléma, úgy hiszem. Nem tudom feldolgozni a múlt élményeit, néha ott időzöm,  és persze nem tudtam kiegyezni azokkal, akik belátták, hogy ezek az élet szabályai és megpróbálják építeni a saját karrierjüket. Nekem ez sosem ment. Mindig is az a magányos ember vagyok, voltam, és az írás, amikor egyedül vagyok, de viszont mindig valakihez, vagy valakinek írok, ha nem akkor meg az motivál, hogy olvashatják mások, az internet segítségével a világ bármely pontjáról. Túl neurotikus vagyok. Ez nem egy betegség, ez csupán annyit jelent, hogy valamifajta érzelmi problémában szenvedő karakter vagyok.

Aztán vannak a kikapcsolódást jelentő spontán utazások. Itt gondolok arra, hogy néha csak úgy beülök a kocsiba és lemegyek a Balatonhoz, vagy unokatesóm elhív, hogy menjek vele Prágába, legutóbb Dortmundba. És kellenek ezek az új élmények.

Leülök egy padra, rágyújtok egy cigire, nézem a pillanatot, néha megörökítem a fotón, elgondolkozom az élet értelmén, ami valljuk be nincs, de ez mindegy is.

Egy éve kezdtem el, hogy a megyét feltérképezem. És olyan jó. Ismeretlen falvakban járni, elképzelni milyen is ott az élet, melyik házban laknék, kivel és mit csinálnék, mim lenne stb. Tudjuk ezt. A képzelet a legnagyobb erényünk.

Múltkor olvastam egy horoszkópot, ahol a vízöntő gyerekeket jellemzik: a vízöntő gyermek mellett a rokonok hamar megtanulnak felkészülni a legváratlanabb eseményekre is. Neki ugyan is a rendszeresség nem túl fontos, sőt zavarja, ha minden napja ugyanúgy telik el. A legtöbb csodagyerek a vízöntők közül kerül ki. Rendkívül kíváncsi. Képzelete olyakor túlzottan is erős. Gyakori kedélyhullámzás.

Le sem tudnám tagadni ezeket, bár nem is akarom.

Jó lenne pihenni, persze így is sokat pihenek, de valami egészen másra vágyódom. Ki kellene lépnem ebből az egészből amiben vagyok, de viszont olyan nehéz. Nem vagyok erős, ha nincs velem senki, és hogy így a végtelenbe szeretek mindig…

Reménytelen romantikus.

Átlépni önmagamon. Újra hinni az emberekben, nem félni tőlük, hagyni, hogy beengedjek valakit. Most jelen pillanatban, két nőbe vagyok egyszerre szerelmes. Lehetséges ez? Lehetséges.

Az úton vagyok, ahhoz, hogy megvalósítsam az álmomat, remélem tényleg ez a rám kiszabott út. A két lányhoz küldöm ezeket a szavakat : Fázom, megölelnél?

Semmi baj, minden jóra fordul majd…

Az inga nem csak egy irányba mozog.

Menj tovább. Akkor is, ha már nem vagy biztos magadban, menj tovább: Isten szándékai kifürkészhetetlenek, és az út sokszor csak akkor rajzolódik ki előttünk, amikor elindulunk./ p.c

Ja és: Hiányzik a zongora is. És azok a barátok, akik összevesztek velem a semmin, persze számukra, amolyan pótember voltam. Sajnálom az elvesztegetett idő, a szerelemre, a szerelmekre. Most is. 

Nem tudom még mit írjak. Köszönöm, hogy olvastok, és, hogy tényleg jó olvasni engem. Szeretnék valami valós tested adni annak, amit elképzelek. És immáron 2 éve, ezt teszem.

Most óvatosan rángass vissza a földre!!!Köszönöm